Hogyan olvassuk

Hogyan olvassuk?

A szöveg nagy része erősen tankönyvszerű, ugyanakkor viszonylag gazdagon illusztrált. A gerincét egymásra épülő anyag alkotja, egymás után kerülnek bevezetésre a szövegben vastagon kiemelt kulcsszavak. Így lineárisan, az elejétől a végéig haladva az olvasó remélhetőleg kellő időben mindent megért és tisztán lát majd az agy alkotóelemeivel és működésével kapcsolatban, egyúttal lépésről lépésre rakhatja össze saját ismeretanyagát.
Szándékom szerint a Neuroverzum emellett alkalmas kézikönyvszerű használatra is, tehát arra, hogy bárhol beleolvassunk, és utánanézzünk egy-egy témának a teljes tartalom ismerete nélkül. Ezt támogatja a részletes tartalomjegyzék – amelynek kialakítását a szöveg erős tagolása tette lehetővé –, az ábrajegyzék, továbbá a neuroverzum.hu oldalon található (jelenleg még feltöltés alatt álló) kulcsszó-tár (amelyek pótolják a klasszikus értelemben vett tárgymutatót is, mivel azt az e-könyv formátum miatt nehéz lett volna kialakítani).
A könyv behúzott és bal oldali vonallal megjelölt bekezdései kifejezetten szakmai, nehezebben befogadható tartalmak a természettudomány szerelmesei számára – az ő számukra alighanem ezek a legkevésbé sem „szárazak”, sokkal inkább érdekfeszítők. Ezek is egymásra épülnek, és azt javaslom az olvasónak, hogy vagy az elejétől olvassa el ezeket is, vagy ha az elején figyelmen kívül hagyja őket, végig tegyen így később is a könyv olvasása során. Ha pedig menet közben kedve támad hozzájuk, térjen vissza az elsőhöz, és sorban menjen végig rajtuk.
Nem hagytam figyelmen kívül, hogy az ismeretterjesztésnek és -bővítésnek legyen szórakoztató oldala is. E célból egyrészt jó néhány helyen érdekességeket szőttem az ismeretek közé – ezek dőlt betűvel szedettek –, másrészt a könyvhöz tartozó neuroverzum.hu weboldalon is helyet kap egy ilyeneket felvonultató cikksorozat, amelynek bejegyzései a könyvben tárgyalt témákat ismertetik olvasmányosabb, szórakoztatóbb módon, reményeim szerint azok számára is befogadhatóan, akik egyelőre nem szeretnének túlzottan mélyre ásni a tudományos tények halmazában, inkább színes információmorzsákra vágynak a reggeli kávéjuk mellé. A bejegyzések végén is helyet kapnak a fentebb említett kulcsszavak, megkönnyítve a „kapcsolatfelvételt” a könyv anyagával, amikor az olvasó kedvet kap ehhez. Amikor belenéz majd a könyvbe, a weboldal bejegyzéseiben olvasottak alapján sok minden ismerős és könnyebben emészthető lesz.

A könyv és a blog, a kulcsszavak és az ábrák, a fejezetek és az alfejezetek mind az agy nagy kirakósának puzzle-darabjai. Ahogy az én fejemben összeállt ez a puzzle, úgy formálódott az, ahogyan bemutatom és továbbadom, most pedig az olvasón a sor, hogy a közreadott anyagok segítségével felépítse a maga számára is a teljes képet. Szándékaim szerint ehhez rengeteg segítséget kap a Neuroverzumból, ugyanakkor saját részét a feladatból, az információfeldolgozást, az összefüggések megértését, egyszóval a tanulást nem ugorhatja át.

(Részlet a kötet előszavából)